25 nov. 2021 Azonosító: 360512
URL Copied!

A mesterséges intelligencián és ultramodern kommunikációs megoldásokon alapuló menetbiztonsági eszközök új nemzedékét leplezte le a Honda

A mesterséges intelligencián és ultramodern kommunikációs megoldásokon alapuló menetbiztonsági eszközök új nemzedékét leplezte le a Honda

Ma tartotta legújabb, legfejlettebb menetbiztonsági eszközeinek nemzetközi bemutatóját a Honda. A legendás japán vállalat arra törekszik, hogy végleg felszámolja a közlekedési baleseteket, egyszersmind lehetővé tegye, hogy az emberek kockázatok nélkül, teljes biztonságban élvezhessék a mobilitás nyújtotta szabadságot.

Ennek érdekében két innovációt dolgozott ki, melyekkel elérhető a fő célkitűzés, nevezetesen, hogy 2050-ben már egyetlen olyan halálos baleset se történjen, melyben Honda motorkerékpár vagy autó érintett. Az egyik nóvum az úgynevezett „Intelligens Vezetéstámogató Technológia” (Intelligent Driver-Assistive Technology), ami a világ első, mesterséges intelligencián alapuló, közúti asszisztense, mely nem egyébre képes, mint kiszűrni a vezetői hibák többségét, ezáltal minimálisra csökkenteni az ütközések kockázatát.

A másik találmány az „Épen és Egészségesen Hálózati Technológia” (angolul: Safe and Sound Network Technology), azaz egy új telekommunikációs rendszer, ami kapcsolatot teremt a járókelők, a járművel közlekedők és az infrastruktúra között, így megelőzhetővé válik a veszélyes helyzetek kialakulása.

 

Honda Unveils the World Premiere of Advanced Future Safety Technologies toward the Realization of its Goal for Zero Traffic Collision Fatalities by 2050

 

  • A halálos balesetek nélküli közlekedési rendszer megvalósítása 2050-ig

Miként a „Biztonságot mindenkinek” jelmondat is tanúskodik róla, a Honda elsődleges célja, hogy a közúti közlekedés teljesen balesetmentessé váljon, ezért mélyreható kutatási-fejlesztési munkát végzett a hardverek és a szoftverek területén.

Ennek jegyében még fejlettebbé tette a nemrégiben bemutatott, többirányú vezetéstámogató és menetbiztonsági rendszerét, a Honda SENSING 360-at. Ennek új változatát 2030-ra már minden modell megkaphatja a főbb piacokon, sőt motorkerékpár-felismerő funkcióval is bővülhet tudása, amellett, hogy a már ismert ADAS-t (Advanced Driver-Assistance System) is okosabbá teszik a cég szakemberei.

Folytatódik a Honda motorkerékpár-biztonságot szolgáló eszközeinek fejlesztése is, miként a menetbiztonsághoz kapcsolódó oktatási módszereken (Honda Safety EdTech) is tovább dolgoznak a japán mérnökön. Ha minden a cég tervei szerint alakul, 2030-ra felére*1 eshet a Honda autókat és motorkerékpárokat érintő halálos balesetek száma, legkésőbb 2050-ben pedig már egyetlen emberi életet követelő ütközés se történik majd a márka járműveivel.

 

1. Menetbiztonság személyre szabva:

Élet - vezetői hibák nélkül; az Intelligens Vezetéstámogató Technológia

Az emberi agy és a kockázatvállaló viselkedés tanulmányozásával a Honda feltérképezte a vezetői hibák hátterét. A vizsgálat úgynevezett funkcionális mágneses rezonanciavizsgálato, (fMRI)*2

  • A rendszer folyamatosan figyeli a vezetőt, illetve műveleteit, és a beérkező információk alapján előre felismeri, ha „hibázni készül”.
  • Ezzel a megoldással minden egyes vezetőnél mérsékelhető a hibák száma, tehát az emberek szorongás nélkül közlekedhetnek.
  • Az alaptechnológiákat várhatóan a 2020-as évek első felében dolgozza ki teljesen a Honda, míg gyakorlati alkalmazásuk a 20-as évek második felében indulhat meg.

A szorongást okozó vezetői hibák kiszűrése érdekében a Honda mélyre ható kutatásokat végzett, és – egyebek mellett a funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat *2 előnyeit kihasználva – embereket és körülményeket megértő rendszert dolgozott ki.

Ez a világelső, mesterséges intelligencián alapuló eszköz az Intelligens Vezetéstámogató Technológia nevet kapta, és az ADAS érzékelőit, illetve kameráit használja fel, hogy felmérje a jármű környezetét, valamint az aktuális közlekedési szituációt. A valós idejű adatokból dolgozó MI „tudja”, hogy az adott helyzetben mi lenne a megfelelő vezetői viselkedés, és olyan támogatás nyújt, ami igazodik a vezető tudatállapotához, valamint a körülményekhez.

A vezetéstámogató funkciók új nemzedék jelenleg kutatási-fejlesztési státuszban van, de a Honda szeretné mihamarabb megvalósítani a „hibamentes”, biztonságos közlekedési rendszert, amelyben személyre és helyzetre szabott támogatást kapnak a sofőrök, így elkerülhetik a baleseteket.

<A Honda új vezetéstámogató rendszerének három legfőbb előnye>

  1. Kiszűrhetőek a vezetői hibák (támogatás a vezetésben):

A jármű mesterséges intelligencián alapuló segédlete csökkenti a sodródás mértékét és meggátolja, hogy a túl későn beavatkozó vezető miatt történjen baleset. 

  1. Kizárhatóak a mulasztásokból és a téves észlelésekből származó hibák (kognitív segédlet): a jármű vizuális, tapintható és hallható jelzésekkel figyelmezteti a vezetőt a veszélyekre.
  • Jelenleg fejlesztés alatt álló funkciók: veszélyjelző, biztonságiöv-vezérlő és térhatású hang.
  1. Elalvás, illetve figyelmetlen vezetés okán bekövetkező hibák elhárítása (figyelemsegédlet): a jármű segít ébren tartani a vezetőt és csökkenti a fáradtságérzetet.
  • Jelenleg fejlesztés alatt álló funkciók: tapintás alapú, illetve biovisszajelzés (a rezgő üléstámla segít megőrizni az éberséget).

 

A Honda most bemutatta az új „Intelligens Vezetéstámogató Technológiát”, a jövőben pedig folytatja fejlesztését, hogy a 2020-as évek első felében felépíthesse a rendszer teljes hátterét, majd az évtized második felében megkezdhesse gyakorlati alkalmazását.

Ezzel a Honda ismét nagyot mozdítja előre a hagyományos vezetéstámogató rendszereket, hiszen segít a sofőrnek elkerülni a balesetveszélyt rejtő közlekedési helyzeteket. Emellett az AI-alapú rendszer próbálja teljesen kiküszöbölni – az ütközések 90%-áért felelős – vezetéstechnikai hibákat*3.

 

2. Együtt, biztonságban az összes közlekedő:

„Épen és Egészségesen Hálózati Technológia” létrehozása, melynek lényege, hogy a telekommunikációs rendszerekkel hálózatba kapcsolja az összes közlekedőt.

  • A rendszer felismeri és értelmezi az egyes járművezetők, illetve közlekedők helyzetét, valamint pásztázza a környezetüket.
  • A szervereknek eljuttatott adatok segítségével virtuális térben reprodukálják az adott közlekedési helyzetet, azonosítják a lehetséges kockázatokat, és így jelzik előre a várható vészhelyzeteket.
  • A rendszer kiválasztja a leghatékonyabb vezetőtámogató információkat, ezeket közli a sofőrökkel és a többi közlekedővel, valamint arra ösztönzi őket, hogy – még a vészhelyzet kialakulása előtt – tegyenek meg mindent a lehetséges balesetek elkerüléséért.
  • A Honda a 2020-as évek második felére szeretné szabványosítani a technológiát, valamint megvalósítani a balesetek nélküli közlekedést, ezért fokozza az egész iparágra kiterjedő, emberek, cégek és közületek közötti együttműködést.

 

Honda Unveils the World Premiere of Advanced Future Safety Technologies toward the Realization of its Goal for Zero Traffic Collision Fatalities by 2050

 

Emellett arra törekszik, hogy a közlekedők – a távközlési rendszereknek köszönhetően – kapcsolatban legyenek egymással, szinte együtt éljenek az utakon, és létrejöjjön a biztonságos, együttműködő közlekedők társadalma.

Az „Épen és Egészségesen Hálózati Technológia” révén szervereken összesítik az út menti és fedélzeti kamerákból, valamint okostelefonokból nyert adatokat, és a virtuális térben reprodukálják a közlekedési helyzeteket. A virtuális térben elemzik a pillanatnyi körülményeket, és a rendszer azok alapján megjósolja, pontosabban szimulálja, hogy miként viselkednek majd az egyes vezetők balesetveszélyt rejtő helyzetekben. Ezután a rendszer kiválasztja a leghatékonyabb, leghasznosabb vezetési tanácsokat, hogy segítse a közlekedőket a lehetséges vészhelyzetek elkerülésében. 

Az információk és a tanácsok ösztönösen feldolgozható formában jutnak el a sofőrökhöz, motorosokhoz, gyalogosokhoz stb. a HMI-n (ti. ember és gép közötti érintkezési felületen) keresztül, arra ösztönözve őket, hogy – még a vészhelyzet kialakulása előtt – tegyenek meg mindent a balesetek megelőzéséért.

Hogy ez 2030 után a mindennapi közlekedés részévé váljon, a Honda 2025-ig megvalósítja – az addigra bizonyítottan hatékony – rendszer hátterét, fokozza az egész iparágra kiterjedő együttműködést a köz- és magánszféra között, s még az évtized vége előtt szabványosítja a technológiát.

 

  • Keiji Ohtsu, a Honda R&D Co. Ltd. elnök-vezérigazgatója elmondta: 

„Szeretnénk teljesen kiküszöbölni a mobilitási kockázatokat, és – új értékként – biztonságot, valamint nyugalmat garantálni minden egyes közlekedőnek.  Ennek érdekében új műszaki megoldásokat fejlesztettünk ki, melyek – a már említett új értékként – segíthetnek elérni, hogy 2050-ben a Honda autók és motorkerékpárok képesek legyenek minden (!) halálos balesetet elkerülni. Hogy a balesetmentes társadalom megvalósulhasson, tovább gyorsítjuk a fejlődést az iparágban, valamint a köz- és magánszférában.”

 

Honda Unveils the World Premiere of Advanced Future Safety Technologies toward the Realization of its Goal for Zero Traffic Collision Fatalities by 2050

 

*1 Honda autók és motorkerékpárok halálos baleseteinek csökkentése. 50% minden 10 000-ből. A 2030-as év a 2020-ashoz viszonyítva.

*2 Funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat, azaz fMRI (a véráram változásait figyelve képes felismerni, hogy az agy mely területei dolgoznak éppen)

*3 Forrás: “Number of Fatalities in Traffic Accidents By Type of Violations of Laws” – 2017-es tanulmány Japán közúti biztonságáról.

 

 

03 Összes elem
Nincs elérhető tartalom
3 Kapcsolódó képek